Rólam

Szalai Éva vagyok, elvált, egy gyermek édesanyja, 3 keresztgyerekkel felvértezve, jó kapcsolatban élek a párommal, akiről nem lesz képdömping a közösségi hálókon, mert én ezt így tartom rendbenvalónak. Rólam sem túl sok, és a boldogságomról sem lesz hemzsegő fészbuk sorozat. Olykor egy - egy viccesebb képet, videot vállalva önmagam, megosztok. Jobbára a történeteimben. 

Mediátor lettem, aki arra hivatott, hogy beálljon két fél közé, akik épp nem, vagy már nem értik egymást. / 06309857441 /

Hogy hogyan jutottam el ide?

Elváltam. Nem szívesen és nem örömmel láttam be, hogy rosszul választottam megoldásokat, sok - sok mindent elhibáztam, de így történt.

Én nem mentem el sem mediátorhoz, sem coachoz, pszichológushoz is csak már akkor, amikor felmértem, hogy jól kell működnöm, hogy a gyerekem a legkisebb sérülésekkel ússza meg a döntésemet.

Míg én mindenkinek, aki hozzám fordul azt javaslom első körben, hogy higgadj le és mérlegelj, engem valahogy a segítő' barátnők arról győzködtek, hogy hagyjam el a férjemet, dobjak el mindent, segítettek haragudni, olykor szidni, szóval jól mellém álltak a rosszindulattal, jóindulattal, ostobaságukkal, mindentudásukkal, amitől lettem még dühösebb, s döntöttem ahogy döntöttem.

Mára megtanultam a családok történeteiből, hogy aki a legjobban tüzeli a barátját, barátnőjét az fog leghamarabb hátat fordítani, mint aki jól végezte dolgát. Sőt rendszerint még át is állnak az mellé akit addig szidtak. Szép játszmák ezek. 

A legjobb barát/nő a legrosszabb párkapcsolati tanácsadó. Barátnak csodás, de párkapcsolati tanàcsadóként bizony a legtöbb barát bukásra àll. Miért?

Mert neki/k semmi sem drága, nekik nem kell épp dönteniük az életükről, a jövőjükről. A barátok, ismerősök, megmondó emberek nagyon tudjàk élni' a Te, az Ön életét. Nekik épp egy kerek, de legalábbis kialakult életük van, ami éppen kevés vagy minimál zökkenővel működik, vagy rosszabb mint az enyém, tied, de benne marad, s működik valahogy.
Szóval jobb egy pàrtatlan, objektív szakember. Végül én is meghoztam a döntèsemet, jól döntöttem tehát, de csak miután szakemberek segítségét is kértem, s józanul mérlegeltem.

Több mint 20 évig voltam Magyarország meghatározó cégeink kommunikációs és emberi erőforrás vezetője. Alkalmam volt konfliktusokkal, érdekellentétekkel, hatalmi harcokkal, vezetői típusokkal együtt dolgozni, 100 - 120 embert irányítottam rendszeresen, volt, hogy többet, eközben megismertem az ember - típusokat, akikkel a napjaimat töltöttem. Megismertem életeket, sorsokat, lelkeket, gondolkodásokat. Diplomáim vannak tanításból, kommunikációból.

Mediátor lettem, az Igazságügyi Minisztérium által nyilvántartott közvetítői névjegyzékbe kerültem, bejegyzés számom T/002679.

Folyamatosan képzem magam, hogy az lehessek, aki akarok lenni. Megszereztem a legmagasabb elérhető fokozatot amit jelenleg a mediátor szakma ad, így már okleveles mediátorként is tudom segíteni a békülni akarókat, harmóniára, megoldásra törekvőket. Tanulom minden nap a pszichológiát, de nem vagyok pszichológus. Mediátor és coach vagyok, aki beáll két, adott esetben több fél közé feszengés nélkül, és megpróbálja értelmes, mindkét fél számára elfogadható síkra terelni a dolgokat a felek elrontott kommunikációjában, vagy életszakaszában, vagy egy balul elsült üzleti tranzakcióban.

Évente minimum 100 családdal dolgozom, családmediàlok, 8.éve vagyok a szakmámban, 3 évig ingyen dolgoztam. 
Ma is van terapeutàm, és minden èvben önismeretre járok. 

Ma sajnos az iskolai problémák is felerősödtek, ott is megoldást hozhat egy jó mediáció a kialakult helyzetben. Abban segítek, hogy mindenki ugyanazt értse, ugyanazt kódolja, világossá tegye mik az egyik vagy másik fél igényei.A mediátor feladata, hogy a felek számára egyazon üzenet legyen érthető. Elmondja mindkét fél számára, ha nem ugyanazt kódolják a mediációs idő alatt, hogy kinek mi az érdeke, miért éppen azt képviseli a másikkal szemben, amit épp most, épp ebben a pillanatban képvisel. Egy magyar nyelvű fordító is, aki objektíven tud kommunikálni sokszor érzelmekkel teli konfliktusokban. A célja mindenkor a konszenzus, annak a megoldásnak a megkeresése, amely mindkét fél számára megfelel, egyfajta irányító személy a vitákban, aki a tényeket és nem az érzelmeket képviseli. Aki segíti a feleket a közös megegyezéssel, ne fulladozzanak a kapcsolatban, üzleti helyzetben, hanem megtanulják azt élni, és élhetővé tenni. Mindezt úgy, hogy csakis a felek akarata érvényesülhet. 

Hol és miben tudok segíteni?

  • vita, marakodás / a pénzen, időbeosztáson, gyereken, edzésen, külön programokon
  • vita, marakodás barátnőkön, barátokon, sörözésen munka után
  • gondok vannak az iskolában, rosszul kezelt iskolai konfliktusokat
  • gondok vannak a munkahelyeden egymással szemben a kollégákkal
  • egymás melletti elbeszélést a legkisebb bajokban
  • ugyanazon a problémán veszekedtek újra meg újra
  • marakodtok és beragadtatok egy nehézségbe
  • becsmérlitek egymást
  • eláruljátok egymást
  • vita a gyereknevelésen
  • vita a ki mit szeretne, de nem azt kapja helyzetekben
  • vita azon, hogy nem örül a másik az általad adott meglepetésnek, figyelmességnek
  • vita az alkoholon
  • vita az élvezeti szereken
  • verekedések
  • hangnem megválasztása
  • millió lényegtelen, ugyanakkor rengeteg vitáig, veszekedésig, akár verekedésig fajuló konfliktusok
  • ugyanazt a szeretet nyelvet beszélitek - e
  • már nem beszéltek
  • már nincs sex
  • kötelező sex van, de az érzelmek elillantak, vagy kihűltek, vagy eltűntek
  • összevesztek mindenen, és már nem tudjátok megoldani együtt, külső segítség nélkül
  • a bezzeg te, és bezzeg én, bezzeg anyád helyzetek
  • társasházi viszályok, meg nem értés, mindenki mást akar szindróma
  • hagyatéki ügyekben az anyagiakon vérre menő háborúskodás
  • bírósági ügyek, melyeket a bíróság évekig húz

Ha benne vagy, vagy látsz ilyet, akkor tudd, én azért vagyok, hogy béke legyen a két fél között, lehiggadjanak a kedélyek és ésszel legyenek mindenki számára megfelelő döntéseket  hozva. Ne az érzelmek és a mérhetetlen ego győzzön, hanem a józanság egy vitás kérdésben. 0036309857441 - Szalai Éva

   Mediàció helyszíne: 6000. Kecskemét, Felsőszéktó Tanya

Párterápia Kecskemét